Kommunikációs tréning a SEK önkéntes hallgatóinak A Semmelweis Egészségfejlesztési Központtal való szoros együttműködésünk részeként ezúttal kommunikációs tréninget szerveztünk azon önkéntes hallgatóknak, akik a rendezvényeken, szűréseken számos
Egyetemi szóvivőképzés szeptembertől A Soproni Egyetem (volt Nyugat-magyarországi Egyetem) egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó szakot hirdet 2017. szeptemberétől. A szóvivőképzés két féléves, Budapesti helyszínű, teljes értékű
Meghívó - PR Akadémia, Sopron Az alábbi programot mindenki szíves figyelmébe ajánljuk: Az első nap tematikus szóvivő nap lesz, melyen előad Győrfi Pál, Hanga Zoltán, dr.
Kerekesszékesek kommunikációja - az első magyarországi képzés A balesetet szenvedett, mozgásukban korlátozott emberek érdekeinek képviseletéhez kapcsolódó szóvivői, kommunikációs napot tartanak Budapesten, 2014. november 8-án. Elsősorban olyan,
VI. PR Nyári Egyetem, idén már szóvivőkkel Az ismeretterjesztés és a PR szakma népszerűsítésének szándékával rendezett VI. PR Nyári Egyetem idén egy teljes napot szentelt a
Folytatódik az egyetemi egészségügyi szóvivő képzés Magyarországon elsőként az egészségügy területén készítenek fel egyetemi szinten gyakorlati szakembereket az intézményi, szervezeti kommunikációra, akik képesek lesznek a korszerű
Szóvivők egyetemi szinten Sikeresen államvizsgáztak az első hazai egyetemi szintű szóvivőképzésben részt vett hallgatók. Elsőként az egészségügy területén szereztek diplomát a Nyugat- magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán
Megkezdődött az első egyetemi képzés Szóvivői és kommunikációs, egyetemi szintű képzés indult, Magyarországon elsőként az egészségügy területén, 2011 őszétől. A képzéssel olyan gyakorlati szakembereket készítenek fel
Végzett a második szóvivő osztály Második alkalommal végeztek szóvivők a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán. Az emelt szintű képzés résztvevői az elméleti és gyakorlati tudás mellett
Oktatás - BKF “A szóvivő, kommunikációs vezető a cégimázs megteremtésének kulcsa.” A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, 2009. februárjában, már második alkalommal indítja első, egyetlen, államilag