Töröcsik Mónika

E-mail: torocsikmonika@gmail.com
Végzettség:
diplomás ápoló (BSc) – PTE-ETK
kiterjesztett hatáskörű okleveles egyetemi ápoló (MSc) – PTE-ETK
egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó (PG) – SOE

A hivatásom 33 éve alatt akut és krónikus osztályokon szeretettel ápoltam rászoruló embertársaimat, miközben közép-és felsőfokú tanulmányaimat végeztem egyedül nevelő szülőként.
A Covid-19 pandémia három éve alatt mindvégig betegágy mellett dolgoztam a kollégáimmal vállvetve, közben igyekeztem osztályvezetőként megoldást találni a kialakult humánerőforrás krízisre.
A legnagyobb kihívás számomra az eltelt évek során a fiatal haldoklóval, valamint a demens betegekkel és hozzátartozóikkal folytatott kommunikáció volt. Introvertált empataként számtalan nehéz helyzetet sikerült megoldanom a több évtizedes szakmai múltam során. A regenerálódásra az eseményeket követően ellenben kevés idő állt rendelkezésemre.
2020-ban a Magyar Ápolási Egyesület Zala Megyei Szervezete által kiírt Ápolói hivatás a XXI. században című esszéírói pályázaton különdíjat nyert pályamunkám. Hosszú ideje veszek részt meghívott előadóként szakmai kongresszusokon. 2023-ban „A szekció legjobb előadása” elismeréssel gazdagodott gyűjteményem.
Célom, a folyamatban lévő posztgraduális képzés (PR tanácsadó+szóvivő) sikeres befejezése által további tudásanyag megszerzése, a gyakorlati tudás bővítésével új perspektívák felfedezése.